A jelen pályázati program szerves folytatása kíván lenni a megelőzőleg két cikluson keresztül folytatott OTKA-kutatásainknak. Alapkutatásunk a szentek és mártírok kora újkori kultuszát vizsgálja, abból a szempontból, hogy milyen szerepe volt ezeknek a vallásos és nemzeti emlékezetben, miként értelmeződtek „emlékezethelyekként” a kora újkori Magyarországon és Európában, illetve milyen szerepük volt ezeknek az értelmezéseknek a vallásos és a nemzeti identitás formálásában.
Folytatjuk az előző OTKA-projektben elkezdett alapkutatásunkat: a 17. századi magyarországi protestáns kulturális emlékezet reprezentációja szempontjából talán legfontosabb szerző, Medgyesi Pál életművének kiadását.
Szövegkiadásokat és online adatbázisokat publikálunk, konferenciákat és workshopokat szervezünk, s hogy kutatásainkat még szélesebb körben terjeszthessük, eredményeinket tanulmányokban, tanulmánykötetekben, monográfiákban tesszük közzé.
Kutatócsoportunknak 15 tagja van, akik hat magyarországi, két erdélyi és egy olaszországi intézmény oktatói és kutatói. Igen fontosnak tartjuk a szakmai utánpótlás-nevelést is, ezért a több évtizede működő tudományos műhelyünkben heti rendszerességgel megtartott összejöveteleinken egyetemi és PhD-hallgatók bevonásával vitatjuk meg a vállalt témák feldolgozásának lehetőségeit.