Az IROM 2012. évi novemberi projektnyitó konferenciája után indult ez a fórum, ahol mindenki publikálhatja véleményét az irodalomtanítás megújulási lehetőségeiről elvi meggyőződések, módszertani javaslatok, megalapozott kritikák, külföldi tapasztalatokra való hivatkozás stb. formájában; pártpolitikától mentesen, méltó stílusban. Az adott hozzászólás érintheti a tanmenetek ügyétől kezdve a jelenlegi érettségi rendszerén át az irodalmi tehetséggondozással bezárólag az irodalomtanítás bármely aspektusát.
Célunk, hogy közös megszólalási lehetőséget biztosítsunk az ország gyakorló magyartanárainak, leendő magyartanárainak, oktatáskutatóknak, tantervfejlesztőknek, művészetpedagógusoknak egyaránt. Kérjük, hozzászólásaikat, kommentárjaikat teljes nevük felvállalásával maximum 2000 karakter terjedelemben fogalmazzák meg (a hosszabb szövegek szerkesztési jogát fenntartjuk). Soraikat köszönettel várjuk a bodrogifm@gmail.com címre! Jó munkát kívánva: a Honlap szerkesztői
- Gratulálok az áprilisi szombathelyi IROM-naphoz! Hasznos előadásokkal, elgondolkodtató beszélgetésekkel, és nem utolsósorban inspiratív mikrotanításokkal gazdagodhattunk. Igazi feltöltődést jelentett ez a szombat, reméljük, lesznek még következők! És az sem lényegtelen adalék, hogy végre megtudhattam, mi is az a slam poetry. Erről bővebben is írnék, de majd talán máshol... (KÓSA ILONA, 2013.04.11.)
- A mai diákok jó részének zsebében már OKOS telefon lapul s néhány kattintással, bármilyen helyzetből, bármilyen irodalmi alkotást megjeleníthetnek. Szinte ijesztő az információmennyiség. De mit és milyen gondolatisággal fogadjon be a tanuló? Tisztelet azoknak az oktatásfejlesztőknek, akik erre a kérdésre próbálnak választ találni, mint például Fűzfa Balázs, akinek a tankönyveit jól ismerem, mindegyiket átböngésztem, ott vannak a polcon. Egyrészt, jó olvasmány, másrészt igen érdekes a művek, szerzők, a szövegösszekötések, a korok, a szerkesztések, a könyvkiadás összefüggéseiben látni a gondolatokat. És a digitális kapcsolódás is megvan. Irigylem a fiatalokat, hogy ilyen korra aktuális könyvekből tanulhatnak. Sok sikert kívánok!
(GESZTI SÁNDOR, Budapest, 2012.12.13.)
- Ismerősömtől hallom, mikről is volt szó azon a bizonyos nyitókonferencián. Hogy előjött a történetiség kérdése, amit szokás a kronológiával keverni, illetve ennek megjelenése tantervi szinten az irodalomtanításban. Az ember történetileg (még pontosabban: temporálisan) van jelen ebben a világban, nem is lehet jelen másként, ezt ezer meg egy bölcs elmondta már Arisztotelésztől Heideggerig. Ettől azonban függetleníthető a kronológia elve, mely nem ezt jelenti, hanem időrendiséget jelent (ld. eredetét: naptárok tudománya, ill. korszakoló történészi segédtudomány), vagyis az évszámok szerinti tananyag-elrendezést, a növekvő évszámok szerinti logikát, mely ha totálisan nem is, de valahol mégiscsak "bolondot" csinál mindabból, amit az irodalom befogadása, létmódja jelenthet(ne). A magam részéről van egy kapcsolódó alternatív tanév-modellem.
Minden évben három féle modul váltaná egymást az én iskolámban, arányos havi bontásban: egy kronologikus blokkal indítanék mindig, de jóval szellősebb tanmenettel, mint a mostani. Íveket, tágas összefüggéseket tanítanék egy olyan nagy közös ábra, animáció vagy rövidfilm alapján, amit a szakma közösen alkotna meg előzetes országos pályáztatással, és minden iskola azt használná, vagyis az lenne a bárhonnan letölthető „kronologikus szakmai minimum”. Ezt a modult egy hatástörténeti, metatextuális rész követné, ahol már nincsenek évszámok, hanem történeti összefüggések vannak, korszakbeli mélyfúrások, nagybetűs intertextualitás: a tanulók jelenétől visszafelé haladó kert-motívumok, víz-motívumok, kuruc-motívumok, szerelem-beszédmód, betegség-beszédmód, az alázás diskurzusa, a szentség diskurzusa stb. stb. Az aktuális tanévet a közeledő nyár jegyében ezt követően egy multimedialitás-blokk zárná. Ez lenne a popkulturális interferenciák elemzésének (pl. a csodaszarvas rege és Sub Bass Monster), a reflektív kultúrakövetésnek az ideje: a sorozatok, a reklámok, a zene, a képzőművészet és az irodalom milliónyi összeérésének a megmutatása. Ez az én "3 in 1" szisztémám. Már tesztelem, mert még lehet. (KRIMIN FRIGYES, 2012. 12. 09.)
- Fűzfa Balázs egyik fő kérdése az volt, hogy miért nem kapott lábra az irodalomtanítás modernizációja?
Erre a konferencián csak egy elméleti ötletem támadt (lévén hogy kevéssé vagyok érintett az irodalomtanítás praxisában). Nem kimunkált eszmefuttatás, csak felvetés. Szóval arra gyanakszom, hogy áttételesen talán az irodalmunk természetéből is ered a nehézkes modernizáció. Most csak a líráról beszélnék. Egyszer a neoavantgárd Papp Tibor mondta nekem gúnyosan, hogy a kortárs lírában az anekdotikusság az uralkodó. Ez alatt azt értette, hogy egyáltalában véve: van versbeszélő, van vershelyzet. „Ott ültem, amikor épp történt, és arra gondoltam…” – és valóban: a legtöbb versünk redukálható ilyesmire. Ő – mármint Papp Tibor – nyilván abban utazik amikor pl. logomandalákat készít, hogy a nyelv elemei (szavak, egyszerű szintagmák) önmaguktól nyilvánítsák ki mágikus, jelentésfeltáró erejüket. A térképversnél nincs beszélő. Fűzfa azt mondta, hogy az irodalom elsősorban mások megismeréséhez segít hozzá, és ezt követően talán önmagunk megismeréséhez. Ha a Papp Tibor-féle eszményt tekintjük, a sorrend épp fordított: a jelentésadás primátusa miatt az önmagunkra irányuló reflexió adódik közvetlenségben. Na mármost épp ez felelne meg – mármint az aktív, jelentéstulajdonító befogadói attitűd – a tevékenység- és kompetenciaközpontú tanulásnak! Hiszen én csinálom – és nincs senki, aki hozzám beszél! Az „anekdotikus” költészet elsősorban frontális viszonyulásmódban létezik. Egyáltalán: eminensen kétszereplős kommunikációban. Szóval lehet, hogy ez is meghatározza, miként képzeljük el azt, hogyan kell a költészetet tanítani.
Magyarországon a neoavantgárd is szépen kipurcant, egy általános konzervativizmus jellemzi a kortárs lírát. Egy délvidéki kötődésű cimborám azt mesélte, Szerbiában és Horvátországban jobban szervesült az avantgárd hagyomány, nem idegen test; a vívmányai, teljesítményei élénkebben élnek, érezhetően hatnak. Kíváncsi lennék, hogy az ottani oktatás milyen a miénkhez képest. (KELE FODOR ÁKOS, 2012. 12. 03.)
- Bár én nem jutottam el végül a debreceni nyitókonferenciára, melegen üdvözlöm a kezdeményezést! Minden szakmának alapvető szükséglete a közös fórum. Olyan termékeny vitafelületek, a tapasztalatcserét elősegítő médiumok ezek, amelyeknek már puszta léte is innovatív jelenség. Nem tudom, tartható lesz-e a félévenkénti személyes találkozó/konferencia, de drukkolok a folyamatosságért! A regenerálódás egyik legfontosabb feltétele véleményem szerint egy ellentétes változásban lenne megvalósítható: az osztálylétszámok lecsökkentésével, illetve szakmai feltöltődési lehetőségrendszer kialakításával: múzeumkártyával, egyéb kulturális juttatásokkal, tanulmányi szabadságolási lehetőséggel, minimalizált bürokráciával, rendszeresített szakmai külföldi tapasztalatszerzési programkínálattal. Az első megvalósítása lehetetlen, a másodiké azonban nem feltétlenül. Ha nem szétnyúzott, hanem inspirált tanárok beszélnek az irodalomról, annak értelméről és szépségeiről, mindjárt másként hat a szó az osztályteremben.(KIRÁLY BALÁZS, 2012. 11. 28.)