Ottlik Géza - Szócikkek

Balajthy Ágnes:

Ottlik Géza (1912–1990): a későmodern magyar irodalom kiemelkedő alkotói közé tartozik, akinek Iskola a határon című regénye a huszadik századi magyar próza egyik csúcsteljesítménye. Pályatársaival, Mészöly Miklóssal és Mándy Ivánnal együtt a nyugatos-újholdas hagyomány továbbvivőjeként tartják számon, életműve egyúttal anyolcvanas években bekövetkező prózafordulat előzményének is tekinthető.

Életút

Az Ozori és Kohanóczi Ottlikok régi nemesi családok voltak. Tagjaik közül tábornokok és magas rangú állami tisztviselők kerültek ki. 1912-ben született. Apja belügyminisztériumi titkár és császári kamarás, akit másfél éves korában elveszített. Gézát a hagyományoknak megfelelően katonatisztnek szánták, ezért 1922-től katonai alreál- és főreáliskolákba íratták be, amitől egy életre elment a kedve a kaszárnyai fegyelemtől és később múlhatatlan krónikása lett a katonai nevelés embertelenségének. 1923-tól 1926-ig a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-tól 1929-ig a budai katonai főreáliskola tanulója. 1930-ban érettségizett. Iskolás éveit a forradalmakat követő bethleni konszolidáció "rendcsináló" éveiben töltötte, otthonról hozva a franciás-angolos nyugatos műveltséget. Érettségi után a budapesti egyetem matematika-fizika szakára iratkozott be, ahol Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt.

Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. Írásmódjára kezdetben Kosztolányi és Márai, valamint André Gide voltak nagy hatással. Egyetemi évei alatt az Új Nemzedék munkatársa, 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője. 1939-ben Babits közölte a Nyugatban ADrugeth-legenda című elbeszélését. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, és üldözötteket mentett, köztük Vas Istvánt is.

A háború befejezésekor a magyar szellemi élet megújítását tervezte a Nyugat hagyományait folytatva. 1946-ig a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban, hangjátékokat fordított, és hangjátékot is írt (A Valencia-rejtély). 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára volt. Az Iskola a határon című regényének 1948-ban Továbbélők címmel elkészült első változatát maga kérte vissza kiadójától.

Az 1948-ban örökölt 67 kh földjét azonnal, ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta a termelőszövetkezeteknek, ebből az állam 53 hold földet fogadott el. 1949-től kezdve a megmaradt 14 kh után föld-adót kellett fizetnie („mezőgazdasági fejlesztési járulék”), s emiatt 1952-ben (az 1952. évi 2. sz. törvényerejű rendelet értelmében), noha soha nem volt nagygazda, kuláknak nyilvánították. A kitelepítéstől csak a Magyar Írószövetség közbenjárása mentette meg.

A Rákosi-rendszerben uralkodó dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, mikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye, amelynek első változatát még 1944-ben adta közre a Magyar Csillag. Nagyobb mértékben írta újra az Iskola a határon című regényét, amely 1959-ben jelent meg. Alkotói módszeréhez tartozott, hogy műveit évtizedeken át csiszolgatta.

1960 őszén Ottlikot kitűnő fordításaiért az angol kormány tanulmányútra hívta meg Londonba. 1969-ben megjelent elbeszéléskötetében csak a könyv címét is adó Minden megvan volt új. Az egyetlen hosszabb terjedelmű műve, amely az Iskola a határon ikerdarabjaként készült, a Lengyel Péter gondozásában megjelent Buda, bár végső, Ottlikra jellemző keretbe ágyazottságát, többszörös betétességét nem nyerte el, mégis az Iskola a határon méltó folytatásának tarthatjuk. 1981-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Szép Ernő-díjat, 1990-ben Örkény-díjat kapott.

1990. október 9-én Budapesten halt meg. Ottlik életműve igen kicsi, holott szakadatlanul dolgozott. Műfordításainak száma sokkal nagyobb, mint eredeti műveié. De regényei, kisregényei, novellái, tanulmányai, kisebb esszéi és kritikái együtt beleférnek öt nem túl terjedelmes kötetbe.

Pályakép

Ottlik Géza pályája kezdetén rövidprózai írásokkal jelentkezett különböző folyóiratokban, melyek összegyűjtve a Minden megvan című1991-es kötetben szerepelnek. Habár szívesen tekintette magát a Nyugat örökösének, a lapban valójában csak két szépirodalmi szövege, a Drugeth-legenda és a Hamisjátékosok jelent meg. Írásmódjára ekkor elsősorban Kosztolányi és Márai, illetve a publicisztika nyelve hatott, hiszen – két példaképéhez hasonlóan – Ottlik újságíróként is tevékenykedett.  Mivel szabadelvű, protestáns értékrendje révén nem illeszkedett a pártállam elvárásaihoz, az író 1948 és 1957 között kiszorult az irodalmi életből, és fordításokból tartotta el magát. (Az ő nevéhez fűződik többek között a Dickens-regények nagy részének korszerű magyar szövegváltozata.) A hosszú hallgatás után 1957-ben adta ki Hajnali háztetők című kisregényét, mely Szegedy-Maszák Mihály érvelése szerint az Iskola előmunkálatának tekinthető.1959-ben jelent meg az Iskola a határon, mely nemcsak Ottlik főművének, de minden bizonnyal a „második világháború utáni évtizedekben írt legjobb magyar regények egyikének” tekinthető. (Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza,Pozsony, Kalligram, 1994, 177.) A szövegre, részben ideologikus okokból mégsem figyelt fel a kritika azonnal, fordításai hamarabb arattak sikert külföldön.A nyolcvanas évek fiatal írónemzedéke azonban már egyértelműen szellemi atyjának tartotta az írót, az Ottlik-kultusz az író hetvenedik születésnapját övező ünneplésben csúcsosodott ki: Esterházy Péter születésnapi ajándéka egy55x77-es rajzlap volt, amelyrelemásolta az egész Iskola a határont.1980 után három, részben korában íródott rövidprózai szövegeket tartalmazó kötete került ki, melyeknek darabjai rokonságot mutatnak az Iskola szövegalakításai stratégiáival, tematikus rétegeivel (elbonyolított időkezelés, fikció és valóság egymásba játszatása, sporttematika), teljesítőképességük azonban nem vetekszik a főművel. Nagy várakozás övezte az Iskola folytatásaként íródó Budát, melyet azonban Ottliknak nem sikerült halála előtt teljesen befejeznie. A kissé töredékes formában fennmaradt mű poszthumusz jelent meg Lengyel Péter gondozásában. Habár irodalomtörténeti szempontból ez a regénysem tekinthető olyan jelentősnek, mint az Iskola, ésfragmentált, széteső szerkezetét jobbára sikerületlenségként értékelte a recepció, olyan mozzanatai, mint például az „ingyen mozi” motívuma, ma is izgalmas távlatokat nyitnak meg az interpretáció számára.

A legújabb szakirodalom tükrében

Ottlik Gézával kapcsolatban gyakran jegyzik meg azt, hogy egykötetes szerzőként vonult be a magyar irodalomtörténetébe. A főművének tekintett Iskola a határon mellett viszonylag kevés szövege jelent meg nyomtatásban, melyekről kitűnő Ottlik-monográfiája bevezetőjében Szegedy-Maszák Mihályígy nyilatkozik: „ehhez a könyvhöz [ti. azIskola a határonhoz] képest minden egyéb megjelent alkotása inkább magas színvonalú műhelytanulmány vagy függelék, mintsem teljes értékű regény vagy elbeszélés.” (Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza, Pozsony, Kalligram, 1994, 9.) Habár több, a közelmúltban megjelenő értelmezés tett kísérletet arra, hogy felhívja a figyelmet a háttérbe szorult szövegekre, nem tudták kikezdeni azt a recepció által széles körben osztott véleményt, mely szerint azIskola magasan kiemelkedik Ottlik többi munkája közül.

Az életművet azonban nemcsak az jellemzi, hogy értékei egy regényben összpontosulnak, hanem az is, hogy a többi szöveg szorosan kapcsolódik az Iskola a határonhoz. Balassa Péter, aki az elsők között ismerte fel Ottlik nagyságát, a transzcendens képzetével összekapcsolódó hó-metafora kapcsán írja például azt, hogy „[e]gész művészetének keretessége, rejtett ciklikussága fejeződik ki abban, hogy ahogyan az egyes művekben az elemeket (sár, hó, köd) azonos, vagy hasonló értelemben használja.” (Balassa Péter, Ottlik és a hó: Egy motívum története Ottlik Géza művészetében – hetvenedik születésnapjára = Uő.,Észjárások és formák: Elemzések és kritikák újabb prózánkról, 1978-1984 [első kiadás:] Bp. Tankönyvkiadó, 1985, 15 – 27, 20. (Műelemzések kiskönyvtára sorozat)) A Hajnali háztetőket, az Iskolát és a Budát átszövik az egymásra való utalások, a szövegvilágok közti átjárhatóságot biztosítja az, hogy ugyanazok a szereplő-elbeszélők (Both Benedek, Medve Gábor) tűnnek fel az egyes művekben. Továbbá, azok a szövegalkotó eljárások, melyek az Iskolában megfigyelhetők, az egész életmű szerveződését meghatározzák: az Ottlik-prózára általában véve jellemző az, hogyugyanazok a minták, motívumok állandóak gazdagodva, más-más fénytörésben, más-más kontextusban jelennek meg benne.

Az Ottlik-életművel kapcsolatban megjelent írások egyik kulcsszava minden bizonnyal a példázatosság. A hatvanas-hetvenes években ugyanis elsősorban olyan közösségi példázatként olvasták a főművet, mely a személyiség szuverenitását, a hatalmi viszonyok között is megőrzött belső függetlenséget jelöli ki feltétlen értékként. Ez az allegorizáló olvasásmód implicit módon magát a szerző figuráját, az általa képviselt etikai-politikai magatartást is rávetítette a szövegre, hiszen Ottlik az Esterházy által megörökített, angolos műveltségét szimbolizáló legendás tweedzakóban (Esterházy Péter, Zakóink legtitkosabb szerkezete= Uő., A kitömött hattyú, Bp., Magvető, 1988. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ESTERHAZY/esterhazy00056/esterhazy000…) a meg-nem-alkuvás, a szellemi kívülállás példaképévé vált a Kádár-rendszer politikai ellenzéke számára.

A parabolisztikus értelmezésnek természetesen más okai is vannak: a regény kétségtelenülvisszanyúl a nevelődési regény hagyományaihoz, olvasható a többszörösenhatárhelyzetben lévő kamasz fiúk belső épülésének, erkölcsi növekedésének történeteként.Az Ottlikot a „metafizikai hagyomány” továbbvivőjének tekintő Odorics Ferenc egyenesen ezt írja:„Az Iskola a határon a beavatás példázata […] a lélek megőrzésének titkos beavatása”. (Odorics Ferenc, „A csönd, mely égbolt és csillag.”: A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban, http://www.szepiroktarsasaga.hu/index.php?pageid=319) Mindehhez hozzájárul az is, hogy különböző bibliai utalások formájába a keresztyén világszemlélet jelenléte érhetőtetten a szövegekben. Az életművön végigvonulnak olyan motívumok – a hajó, a hó, a csillagos ég – melyek a keresztény, elsősorban protestáns szöveghagyományból feltöltődő, pozitív konnotációjú jelentésekkel bírnak. Szegedy-Maszák az Iskolában latinul idézett páli ige („nem azé, a ki akarja, se nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené,” Róm. 9:16) kapcsán mutatja be, hogy aregény a kegyelem teológiája felől is olvasható:„Ha a regény világképében a belső függetlenség a központi érték, az erkölcsi érzék az értékhordozó, ám a végső értékalkotó transzcendens akkor az időszerkezet és az elbeszélő helyzet bonyolultsága azt igyekszik kifejezésre juttatni, hogy pusztán a kegyelem kivételes állapotában világosodhat meg a lét valódi értelme.” (Szegedy-Maszák, i.m., 101.)

A monográfia szerzője azonban azt is megjegyzi, hogy a két elbeszélő csak a tagadó részét említi a mondatnak, és a transzcendensre tett célzásaik bizonytalanok. Szegedy-Maszák olyan álláspontra jut, melynek meghatározó szerepe van a mű kortárs recepciójában: példázatos jellegével együtt az Iskola szövege nagyon sok helyenéppen hogy megakasztja az egyértelmű megfeleltetésekre vadászó allegorikus olvasást, és eldönthetetlenségek sorozatával szembesít. A többértelműség az Iskola és a Buda esetén abból is fakad, hogy a „kézirat a kéziratban” struktúrának köszönhetően egy mindentudó elbeszélő helyett több szereplő történetmondása hozza létre a műveket. A szereplői perspektívák ütközése az értékek viszonylagosságára, megítélhetőségük távlatfüggő voltára mutat rá. A Medve Gábor kéziratát olvasó Bébé ráadásul gyakran kommentálja, kijavítja az abban leírtakat, minduntalan másképpen emlékezve a Medve által rögzített eseményekre. Az emlékezés aktusa tehát kitüntetett jelentőséggel bír az Iskolában, ahogy azt a regény külső és a belső időt szétválasztó, bonyolult kronotopikus szerkezete is tükrözi. Ottlik prózájának talán egyik legfontosabb belátása az, hogy soha nincs módunk a múlt eseményeinek hiánytalan felidézésre.

Igaz és hamis, valós és a fikció határainak elbizonytalanításamára Hajnali háztetőkben is jelentkezik, ahol Lili hazugságait az elbeszélő„az őszinteségnek egy válfajaként” említi, az 1985-ös A Budapesti (Budai) Torna Egyletben pedig fiktív figurák és valóban létező írók neve egymás mellett szerepel. Ahogy azt azIskola sokat idézett fejezetcíme – „Az elbeszélés nehézségei”– mutatja, a történetmondás kockázatos folyamatára a szövegek azonban maguk is utalnak. Ottlik munkái, Kosztolányi nyomdokain járva,gyakran reflektálnak saját működésmódjukra. A nyolcvanas évek fiatal író- (és kritikus)nemzedéke éppen azönértelmező alakzatok hangsúlyos jelenlétében fedezte fel az Iskola újszerűségét, az 1959-es keletkezésekor uralkodó realista prózapoétika meghaladását. Így tehát már a nyolcvanas években felerősödött az Ottlik-recepcióban az a szólam, mely a példázatosság helyett a művek öntükröző effektusait méltatta. („Az utóbbi két évtized Ottlik- és Mészöly-recepciójának egyik legfontosabb feszültsége szerintem az, hogy az az öntükrözés/autoreflexivitás prózanormája olyan életműveket kanonizált a nyolcvanas években, amelyeket a hatvanas-hetvenes években az etikai és politikai szempontokat is érvényesítő, allegorizáló olvasásmódú defenzív kritika is kanonizált már.”Szolláth Dávid, A példázatosság, az allegorizáló olvasás és a kultusz kérdései a Mészöly- és az Ottlik-kritikában, Jelenkor, 2002/10, 1104–1117. http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=278)

Az autoreflexitás a szövegekben gyakran festményekhez kapcsolódik: a festőművész Bébé egy-egy alkotásának az elkészülte mind a Hajnali háztetőkben, mind a Budában leképezi magának az írásműnek az alakulástörténetét, az Iskolában pedig a Las Meninas tölt be hasonló szerepet. Velasquez remekműve azért tekinthető önemblémának, mert „a regény szerkezete rokon a festményével: megtalálható benne az alkotó önarcképe s a tükör”, (Szegedy-Maszák, i.m, 125.) azaz akét, egymásba ágyazott kézirat. A látványiság, a megfigyelői distanciát feltételező vizuális érzékelés kitüntetettsége a regényben a karteziánus gyökerű szubjektumképlettel hozható összefüggésbe. Ahogy Fodor Péter írja a főmű metaforikus jelentéshálójában fontos szerepet játszó sporttematika kapcsán: „Az Iskola a későmodern magyar irodalomban vélhetően az egyik legösszetettebb módon viszi színre azt a konfliktust, mely a karteziánus ismeretelmélet testetlenített megfigyelőjének pozíciója (jelentés-kultúra) és a testmozgás általi bevonódásnak, önelvesztésnek az eseményszerűsége között (jelenlét-kultúra) létesül”. (Fodor Péter, Játék, sport és erkölcs kapcsolata Ottlik Géza prózájában, Alföld, 2008/10, 139-152.) A későmodern távlat meglétét jelzi az a bizalmatlanság is, melyet Ottlik elbeszélői támasztanak a nyelvvel szemben. A „Néma gyereknek anyja sem érti a szavát” szólás igazságtartalmát hevesen cáfolóMedve a szavakon túli, néma megértésben hisz, eszménye az a jelentés, mely nem kötődik materiális jelölőhöz. Ennek a csend-misztikának a Buda is nagy teret biztosít.

Ottlik életműve egyfajta hídszerepet tölt be: egyszerre vitte tovább Kosztolányi örökségét, és szolgált termékeny, továbbírásra érdemes hagyományként az Esterházy Péter nevével fémjelzett generációszámára. Ahogy Szegedy-Maszák foglalja össze: „Életműve egyaránt szemlélhető a huszadik század elejének s végének törekvései felől. Örököse egy nagy hagyománynak és ösztönzője irodalmunk megújulásának.” (Szegedy-Maszák, i.m, 177.) Az Iskola a határont – melynek máig tartó, eleven hatása olyan kortárs alkotásokban is kimutatható, mint Dragomán György A fehér királya – méltán tartjuk a magyar elbeszélőpróza világirodalmi színvonalú alkotásai között számon.

Újabb szakirodalom

Monográfiák

  • Szegedy-Maszák Mihály, Ottlik Géza, 1994, Pozsony, Kalligram.
  • Kamarás István, Olvasó a határon: Az Iskola a határon fogadtatásának és befogadásának vizsgálata, PONT-Savaria University Press, Budapest-Szombathely, 1997, 1998.
  • Kelecsényi László,Aszabadság enyhe mámora: Ottlik Géza életei, 2000., Bp. Magvető.
  • Tátrai Szilárd, A történet hangsúlyozott elbeszéltsége, mint a történetmondás pragmatikus alakzata (Ottlik Géza:Iskola a határon), Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002 (Az alakzatok világa).
  • Hornyik Miklós, Éjszakai hajózás –In memoriam Ottlik Géza, Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2006. (In memoriam sorozat)
  • Sümegi István, A boldogság íze: Ottlik Géza történetei, Pécs, Jelenkor, 2006.
  • Fűzfa Balázs: „ …sem azé, aki fut…”: Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében, Bp., Argumentum, 2006 (Irodalomtörténeti füzetek).

Tanulmánykötetetek           

  • Ottlik (Emlékkönyv), szerk. Kelecsényi László, Bp., Pesti Szalon, 1996.
  • Mélylégzés: Adalékok Ottlik Géza Iskola a határon című regényének világához, szerk. Fűzfa Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 1997, 1998.
  • Az elbeszélés nehézségei. Ottlik-olvasókönyv, szerk. Kelecsényi László, Bp., Holnap, 2001.
  • "Csinálj vele, amit akarsz, édes öregem!" : Ottlik Géza (újra)olvasásának lehetőségei : a Szegeden, 2007. november 22-23-án rendezett konferencia előadásainak bővített és szerkesztett szövege,szerk. Sághy Miklós, Szombathely, Savaria Univ. Press, 2009.

Tanulmányok

  • Gács Anna,”És állok egy ablakba Budapesten.”: Ottlik Géza: Buda, Pannonhalmi szemle, 1993/3, 105-110.
  • Tarján Tamás, Ottlik Géza: Buda, Vigília, 1993/9, 718.
  • Márkus Béla, Reggel az ingoványon (Ottlik Géza: Buda), Hitel, 1993/11, 98-106.
  • Szegedy-Maszák Mihály, Bán Zoltán András, Farkas János László, Három bírálat egy könyvről (Ottlik Géza: Buda), Holmi, 1993/12, 1728–1751.
  • Szegedy-Maszák Mihály, Mene, tekel: Ottlik Géza: Iskola a határon - (Újraolvasás), Literatura, 1994. /1, 3-28.
  • Horváth Kornélia, Ottlik Géza: Iskola a határon, BÁR, 1996/1-2, 186-204.
  • Kulcsár Szabó Ernő, (Újra)olvasás (Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza) = Uő.: A megértés alakzatai. Csokonai, Debrecen, 1998. (Alföld könyvek 3.)
  • Bohár András, Ami lényeges, azt zárójelben…I-II, A Iskola a határon befogadásának irányairól, Pannon Tükör, 1999/3, 40–50, illetve 1999/4, 26-31.
  • Korda Eszter, Egy kézirat rejtélye és legendája: Ottlik Géza Továbbélők című kisregényéről, Kortárs, 1999/8, 83-91.
  • Takács Judit, Vágy és hiány, a vágy hiánya, a hiány vágya (Ottlik Géza: Iskola a határon), Studialitteraria: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének közleményei, 1999. 37. köt. 115-123.
  • Farkas Edit, A földrajzi nevek atmoszférateremtő szerepe Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Névtani értesítő, 1999. 21. évf. 305-310.
  • Farkas Edit, Változó és „továbbélő” nevek Ottlik Géza Iskola a határon című regénye ősváltozata névanyagának összevetése az Iskola névanyagával, Névtani értesítő, 2000. 22. évf. 86-91.
  • N. Pál József: „…védeni egy kis várat…”, Kortárs, 2000., 2. sz.101-109.
  • Benyovszky Krisztián: Hajnaltájt, Kalligram, 2000/ 4, 65-78.
  • Hernádi Mária, Biblikus és keresztény szimbólumok Ottlik Budájában, Irodalomtörténeti Közlemények, 2000/5-6, 655–659.
  • Bazsányi Sándor: Évek? Évtizedek, Holmi, 2000/6, 740-749.
  • Veress Miklós, Tekintet Ottlikra, Tekintet, 2000. 6. sz. 121-122.
  • Tar Patrícia: Az önéletrajzi térregény, Életünk, 2000,7/8. sz. 594-599.
  • Olasz Sándor, Ottlik továbbélői: Az Iskola a határon ősváltozata, Hitel, 2000/11, 101-104.
  • Mártonffy Marcell, Olvasás–példázatok : A parabolaértelmezés változatai Ottlik Géza Iskola a határon című regényének magyarországi fogadtatástörténetében I-II, Műhely, 2001/1., 71–86; 2001/2, 33–44.
  • Korda Eszter, Ottlik és Velazquez, Velazquez és Ottlik, Literatura, 2001/1,77–88.
  • Tátrai Szilárd, Perszonális narráció Ottlik Géza Iskola a határon című regényében = Uő., Az „én” az elbeszélésben: A perszonális narráció szövegtani megközelítése, Argumentum, 2002.
  • Hernádi Mária, Kegyelemtan Ottlik Budájában, Vigília, 2002/2, 120–126.
  • Tátrai Szilárd, Az elbeszélés lehetőségei: Narráció és fokalizáció Ottlik Géza Iskola a határon és Továbbélők regényében, Magyar Nyelvőr, 2002/2,157-169.
  • Fűzfa Balázs, „Sem azé, aki fut...”: szövegszimbolizálódás Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Iskolakultúra, 2002/5, 85-89.
  • Szolláth Dávid, A példázatosság, az allegorizáló olvasás és a kultusz kérdései a Mészöly- és az Ottlik-kritikában, Jelenkor, 2002/10, 1104–1117.
  • Finta Gábor, A határ iskolája: A regénynyelv mint történetképző erő = Szó, elbeszélés, metafora, szerk. Horváth Kornélia, Bp., Kijárat, 2003, 176 – 192.
  • Nagy Edit, Kitekintés: Időtlenség helyett sejtetés = Áramló tér és álló idő – gubancokkal, Miskolc, Bíbor, 2003, 144 –191 (Magyar Filozófiatörténeti Könyvtár III).
  • Hernádi Mária, A mondhatatlanra nyíló ablak (Ottlik Géza: Minden megvan), Tiszatáj, 2003/4, 1-11.
  • Sári László, Test és politika: Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, Irodalomtörténet 2003/4, 555 – 580.
  • Tandori Dezső, „Ottlik, a festő”, Balkon, 2004/3, 4–8.
  • Hornyik Miklós, Éjszakai hajózás, Ottlik Géza életművéről, Kortárs 2005/5, 75-83.
  • Gángó Gábor, A határon túl idegen ország : Ottlik Géza „Iskolá”-ja mint Monarchia-regény, Holmi, 2005/7, 845-862.
  • Fűzfa Balázs, Ottlik Géza Iskola a határon című regényének modernségjegyei, idő- és térpoétikája = Irodalomtanítás a harmadik évezredben, szerk. Sipos Lajos, Krónika Nova Kiadó, Bp., 2006, 530-537.
  • Sümegi István, Ingyen mozi: Ottlik Géza világlátásáról, Műhely, 2006 /1, 51–59.
  • Hernádi Mária, Egyetemi emlék-nyom-olvasások (Nemes Nagy Ágnes: Az öt fenyő, Ottlik Géza: A Valencia-rejtély), Tiszatáj, 2006/2, 58-68.
  • Odorics Ferenc, „A csönd, mely égbolt és csillag”: A metafizikai hagyomány megjelenése a kortárs magyar irodalomban  (A Szépírók Társasága Újraolvasott negyedszázad című, 2006. szeptember 14-én megrendezett szimpóziumán ismertetett tanulmány szövege)
  • Odorics Ferenc , Az értelemadás kegyelme = A magyar irodalom történetei  III. kötet., szerk. Szegedy-Maszák Mihály – Veres András, Gondolat, Budapest, 2007, 594-605.
  • Arday Géza, Ottlik Géza és az írás művészete, Zempléni Múzsa, 2007/1, 35-37.
  • Fűzfa Balázs, Hegy, víz, föld, ég. Ecsetvonások Ottlik Géza tájpoetikájához, Limes, 2007/4, 65-68.
  • Gángó Gábor, 1991: Az Osztrák–Magyar Monarchia az irodalomban, 2008.
  • Bovier Hajnalka, Elsüllyedt városok örökkévalósága: Ottlik Géza: A rakparton, Tiszatáj, 2008/ 9, 67-74
  • Urbanik Tímea, Post mortem - Gondolatkísérletek : Gyászmunka és írásélmény Ottlik Géza Budájában, Tiszatáj, 2008/9., 120-126.
  • Hernádi Mária, A megszakadt történetek teljessége: Ottlik Géza: Próza, Tiszatáj, 2008/9., 92-97.
  • Fodor Péter, Játék, sport és erkölcs kapcsolata Ottlik Géza prózájában, Alföld, 2008/10, 139-152.
  • Sághy Miklós, A fotók és a festmények szerepe Ottlik Géza műveiben, Holmi, 2011/5, 640-652.
  • Varga Betti, „Szemfényvesztés volt az egész:  olcsó kártyatrükk” (Kép, szöveg és narráció viszonya Ottlik Géza Hajnali háztetők című kisregényében), Alföld, 2011/12, 72-87.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 08. 11:07