Debreceni Irodalom- és Kultúratudományi Tankönyvek

Sorozatszerkesztők:
Fazakas Gergely Tamás
Fodor Péter

A Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének fontos célja, hogy korszerű, magas szakmai színvonalú, valamint jól használható tananyagokat készítsünk, s azokat elektronikus, illetve nyomtatott formában tegyük elérhetővé. Sorozatunk irodalom-, illetve kultúratudományi témájú köteteit mind a magyar szakos alap- és mesterképzésben, mind pedig a tanárképzésben részt vevő hallgatóinknak ajánljuk.

 

A sorozat egyes darabjai a megrendelés, illetve a letöltés opciókra kattintva megvásárolhatók a Debreceni Egyetemi Kiadó, és letölthetők a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumának honlapjáról.

 

Az irodalomtanítás aktuális kihívásai
szerk. Bodrogi Ferenc Máté
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2022.
(Debreceni Irodalom- és Kultúratudományi Tankönyvek III.)
 
Tankönyvsorozatunk harmadik darabja a magyarországi irodalomtanítás aktuális kihívásait, problémáit, dilemmáit igyekszik körüljárni. A fejezetekben megképződő, egymással is szorosan összefüggő súlypontok erőteljesen perspektívafüggőek, ugyanakkor egy érvényesnek vélt térképét jelenítik meg mindannak, amivel manapság a magyar irodalomtanítás úgy is, mint szakmódszertan és kulturális gyakorlat  szembesülni kénytelen. Ezzel együtt áttekinteni törekszik azokat a folyamatosan velünk élő, avagy vissza-visszatérő kérdéseket is, amelyeket ajánlatos újra és újra átgondolnia mindenkinek, aki irodalomtanításra adta a fejét.
A kötet elsősorban oktatási segédanyag (akár tananyagként, vizsgaanyagként is), vagyis magyar szakos egyetemi hallgatók számára készült, de remény szerint haszonnal forgathatják mindazok a gyakorló kollégák is, akiknek igényük van rá, hogy szakmájuk általános kihívásairól folyamatosan gondolkodjanak. Egyszerre hozza játékba az egyes témákat érintő kurrens, releváns szakirodalmat, s lépteti be azokat a régebbi alapszövegeket is,  amelyeket klasszikusoknak”, megkerülhetetleneknek tekint. Egy olyan átfogó körképet kíván tehát adni, amely nélkülözhetetlennek tűnik ahhoz, hogy kellően felvértezve kerüljön a tanulók közé a pályakezdő, illetve friss és rugalmas maradjon az akár már pályájának végén járó szenior magyartanár is.
A kortárs magyar irodalom
szerk. Szirák Péter
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2021.
(Debreceni Irodalom- és Kultúratudományi Tankönyvek II.)
 
Tankönyvünket jó szívvel ajánljuk egyetemi hallgatóknak, középiskolai tanároknak és diákoknak, valamint minden érdeklődő olvasónak, a tájékozódás és az elmélyülés céljából. Kétségtelenül nem olyan művekről szól, amelyek ismerős és könnyed megoldásokkal elébe mennének az olvasó várakozásainak (mint az ún. lektűrök), hanem olyan szövegekről, amelyek megalkotottságuk, sűrű szövésük, bonyodalmas összefüggéseik révén próbára teszik elvárásainkat, esztétikai tapasztalásuk kihívás elé állítja a befogadó ön- és világértelmezését. Nem könnyű és korántsem gyorsan olvasható műalkotásokról, hanem nagy ellenállást tanúsító szövegekről esik itt szó. Nagyságuk megértésének épp ez az ellenállás a titka, mert ami igazán „szép, az (mindig) nehéz”, ahogy Rilke mondaná. De ennek tudatosításával nem elriasztani, hanem bátorítani szeretnénk azokat, akik e kötetet a kezükbe veszik, abban a reményben, hogy máris a kortárs magyar irodalom rendszeres olvasói, vagy rövidesen azokká válnak. Megéri ugyanis az erőfeszítés, az előtanulmányok önmagában is szép munkája, mert ezáltal az esztétikai tapasztalat egy semmi mással nem pótolható nyelvművészeti dimenziója nyílik meg az olvasó számára.
Ölbeli játékoktól az iskolai játszmákig: Gyerek- és ifjúsági irodalom a közoktatás különböző szintjein
szerk. Baranyai Norbert, Gesztelyi Hermina
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2020.
(Debreceni Irodalom- és Kultúratudományi Tankönyvek I.)
 
Az elmúlt egy-két évtizedben jelentős élénkülés tapasztalható a gyerek- és ifjúsági irodalmi könyvpiacon. A nyelvileg-poétikailag és képi világukat tekintve egyaránt igényes kiadványok iránt nemcsak az olvasóközönség, hanem a szűkebb szakmai közeg is egyre nagyobb érdeklődést mutat. Jelen kötet célja, hogy az újabb irodalomtörténeti, illetve módszertani kutatások gondolat ébresztő és innovatív belátásait megismertesse a jelenlegi, illetve leendő kisgyermeknevelőkkel, óvodapedagógusokkal, általános iskolai tanárokkal. Nemcsak szakmai pontosságra törekedtünk, hanem a tanulhatóság szempontját is kiemelten érvényesítettük. Mindenekelőtt a kortárs irodalom bevonására igyekszünk példákat mutatni, metodikai javaslatokkal is segítve a legfrissebb irodalom beépítését a bölcsődei, óvodai és iskolai nevelésbe. Mint megkerülhetetlen tananyagot, érintjük az általános iskolai kötelező olvasmányokat is, ötleteket adva ezek újszerű, izgalmas tanórai feldolgozásához. Fontosnak tartjuk, hogy a gyakorló pedagógusokon és a felsőoktatásban tanulókon kívül a szülők is haszonnal forgathassák kötetünket. Bízunk abban, hogy a fejezetekből egy olyan ív rajzolódik ki, amely a könyv- és olvasmányélmények egymásra épülésén keresztül az olvasóvá nevelés folyamatát is megmutatja.
Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 28. 10:22