A záródolgozattal és a záróvizsgával kapcsolatos tudnivalók
BA képzés
A záróvizsgával kapcsolatos általános tudnivalók
A DE szenátusának 2012. novemberi döntése alapján módosult a TVSZ, amely előírja a végzős hallgatóknak az elkészült diplomamunka kötelező feltöltését a Debreceni Egyetem Elektronikus archívumának (DEA) alábbi címére: http://dea.lib.unideb.hu/dea/handle/2437/85081
A TVSZ előírja, hogy a hallgatónak nyilatkoznia kell arról, hogy a DEA-ba feltöltött és a papíralapon és CD-n leadott diplomamunka mindenben megegyezik. Ehhez a kari honlapon (btk.unideb.hu – Nyomtatványok, űrlapok menüpont alatt) megtalálható Nyilatkozatot frissítettük, a plágium elleni nyilatkozatot kiegészítve az egyezőségről szóló résszel. Ez a Nyilatkozat a diplomamunka része, a papíralapú és CD példányban valamint a feltöltött példányban is szerepelnie kell a címlap után. A DEA-ba való feltöltést a könyvtár munkatársa által kiállított igazolással kell a Tanulmányi Osztályon az évfolyamfelelősnek bizonyítani, az igazolás leadása a záróvizsgára bocsáthatóság feltétele! A fentebbi linken segítséget talál a feltöltéshez.
A záródolgozat leadásával kapcsolatos tudnivalók és határidők
A záródolgozatot a hallgatónak az adott tanszéken/intézetben kell benyújtania, egy kinyomtatott (spirálozott vagy kötött) formában és egy CD-változatban (pdf formátum), csatolva a „plágium-nyilatkozatot”, melyhez a szükséges nyomtatvány elérhető itt: plágium-nyilatkozat
Az intézeti Könyvtár számára leadandó CD-változattal kapcsolatos tudnivalókat megtalálják itt
A záródolgozat leadásának hivatalos határideje a tavaszi félévben március 31., az ősz félévben november 30., melytől az adott intézet saját hatáskörében, egyéni elbírálás alapján eltérhet. A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetben a dolgozatok leadásának végső határidejét – a témavezetővel megbeszélve – április 15-ig, illetve december 15-ig lehet halasztani.
A diplomamunkát a témavezető értékeli, és a bírálatot, melyen feltünteti a dolgozat témájához kapcsolódó két záróvizsga-kérdést is, legkésőbb a vizsga előtt egy héttel megismerteti a hallgatóval. A diplomamunka védése a záróvizsgán történik.
A záródolgozat formai követelményei a BA-képzésben
BA képzésben a diplomamunka terjedelme mellékletek nélkül minimum 20 oldal (30000 leütés szóközök és jegyzetek nélkül). A dolgozat szövegét másfeles sortávolsággal, 12-es Times New Roman betűtípussal kérjük, a lap jobb oldalán normál margószélességgel, bal oldalán pedig a spirálozás/kötés által megkívánt szélességgel.
A jegyzetelés lapalji jegyzeteléssel történjék, a hivatkozások megadásakor az Irodalomtudományi Közlemények elvárásait vegyék figyelembe. Ettől a témavezetővel való megbeszélés alapján térhetnek el. A jegyzeteléssel kapcsolatos legfontosabb követelmény, hogy könnyen áttekinthető és következetes legyen, a hivatkozott helyeket a bíráló könnyen vissza tudja keresni.
A záróvizsgára vonatkozó általános rendelkezések
A Debreceni Egyetem záróvizsgáira vonatkozó általános rendelkezéseket Az egyetemi tanulmányi és vizsgaszabályzat IV. pontja [A végbizonyítványra (abszolutóriumra), szakdolgozatra (diplomamunkára), a záróvizsgára és az oklevélre vonatkozó rendelkezések] és a BTK-ra vonatkozó mellékletei tartalmazzák. A magyar alapszakos (BA) záróvizsga című anyag ennek kiegészítő mellékleteként értelmezendő.
Minden magyar alapszakos hallgatónak záróvizsgát kell tennie az alapszakján.
A magyar alapszakos záróvizsga felelőse a szakfelelős:
A BA szintű záróvizsga tartalma, szerkezete, értékelése
Az alapszakos (BA) záróvizsga a magyar nyelv és irodalom alapképzési szak törzsképzési ismeretanyagát és az ehhez kapcsolódó kompetenciákat kéri számon és értékeli.
A záróvizsga ideje: az előírt kreditek megszerzése után (optimálisan a 6. félév végén).
A záróvizsgára bocsátás feltétele: 1) megszerzett BA végbizonyítvány (abszolutórium); 2) benyújtott (és írásban elbírált) diplomadolgozat (részletezése alább).
A záróvizsga módja: A vizsga szóbeli, egyes részeit a záróvizsga bizottság önálló érdemjeggyel értékeli.
A záróvizsga részei:
1) a BA szintű diplomadolgozat megvédése
2) a szakdolgozat témájától függően irodalomtudományi vagy nyelvtudományi tematikájú vizsga (részletezése alább).
A záróvizsga bizottság tagjai: elnök, két szaktanár (témától függően két nyelvész vagy két irodalmár), a jelölt témavezetője és külső szakember. A vizsgát az elnök irányítja.
A záróvizsga értékelése: az összesített érdemjegyet 1) a védés és 2) a szakmai feleletek érdemjegyei egyenlő súllyal alkotják, a záróvizsgajegy kialakításakor a bizottság ezek eredményeinek egyszerű számtani átlagát veszi. Amennyiben a záróvizsga bármelyik része elégtelen, a záróvizsgát a TVSZ kari mellékletének rendelkezései szerint kell megismételni.
A záródolgozat (BA szintű diplomamunka)
A meghirdetett témák közül az alapképzésben (BA) a 4. félév végéig kell választaniuk a hallgatóknak. A diplomamunka címét az érintett intézetben/tanszéken kell bejelenteni.
- Záródolgozati jelentkezés és előkészítő konzultáció – Menete: a 4. félévben kötelező március közepéig jelentkezési lapon dokumentálni a témaválasztást a témavezető aláírásával. Még a 4. félév folyamán a témavezetővel háromszor konzultálni kell a záródolgozat formai és tartalmi kérdéseiről, a választott témáról – a konzultációk meglétét a témavezető szintén aláírásával dokumentálja a jelentkezési lapon. A jelentkezési lapot az intézeti titkárságon archiváljuk.
- Záródolgozati konzultáció – 5. és 6. félévben kötelező konzultáció, mely a záródolgozat megírását segíti; a konzultáció aláírással zárul, ennek adminisztrációja a technikai lehetőségektől függően elektronikus vagy papíralapú.
- A Záródolgozat kreditértéke 4 kredit, amit a hallgató a benyújtott záródolgozat ellenértékeként kap.
BA képzésben a diplomamunka terjedelme mellékletek nélkül minimum 20 oldal (30000 leütés szóközök nélkül).
A diplomamunka benyújtásának határideje: tavaszi félév esetén március 31., őszi félév esetén november 30., az adott intézetben /tanszéken.
A diplomamunkát a témavezető értékeli és a bírálatot legkésőbb a záróvizsga előtt egy héttel megismerteti a hallgatóval. A diplomamunka védése a záróvizsgán történik.
Irodalomtudományi záróvizsga
Irodalomtudományból a szóbeli vizsga két részből áll: – a záródolgozat védéséből, – a diszciplináris törzsképzési ismeretanyag számonkéréséből és a kompetencia ellenőrzéséből.
1) A záródolgozat védése:
A dolgozat védésekor a hallgató legyen képes megindokolni témaválasztását, a választott témát elhelyezni nagyobb összefüggésekben, reflektáltan bemutatni témája magyar nyelvű szakirodalmát, a kapcsolódó periodikákat, értő módon használni a téma fogalmait, érvelni alkalmazott módszerei mellett, bemutatni a témájában rejlő további kutatási lehetőségeket.
2 A diszciplináris törzsképzési ismeretanyag számonkérése és a kompetencia ellenőrzése:
A hallgató szóbeli vizsgát tesz a záródolgozat témájához kapcsolódó egy ismeretkörből, amit az alább részletezett ismeretkörök közül a témavezető már a záróvizsgára jelentkezéssel együtt megadja a hallgatónak, majd a záródolgozat bírálatában a megadott ismeretkörhöz kapcsolódóan megjelöl két konkrét tételt (a kollokviumokon és a szemináriumokon előírt tételsoroknak és tematikáknak megfelelően). A hallgatónak a záróvizsgán ennek a két tételnek az ismeretéről kell számot adnia, felmutatva az elsajátított kompetenciákat is.
Irodalomtudományi ismeretkörök:
Régi magyarországi irodalom ismeretkörei:
- A régi magyarországi irodalom eszmetörténeti kérdései
- A régi magyarországi irodalom műfaj- és poétikatörténeti kérdései
- Életművek a régi magyarországi irodalomban
Klasszikus magyar irodalom ismeretkör:
- A klasszikus magyar irodalom eszmetörténeti kérdései
- A klasszikus magyar irodalom műfaj- és poétikatörténeti kérdései
- Életművek a klasszikus magyar irodalomban
Modern magyar irodalom ismeretkör:
- Stílusirányzatok, művészeti mozgalmak a modern magyar irodalomban
- A modern magyar irodalom műfaj- és poétikatörténeti kérdései
- Életművek a modern magyar irodalomban
Világirodalmi ismeretkör:
- Az irodalmi műfajok kialakulása, műfaji gondolkodás
- Az irodalmi műfajok általános kérdései
- Az irodalom intézményei
Irodalomelméleti ismeretkör:
- Prózaolvasási alapismeretek
- Líraolvasási alapismeretek
- Drámaolvasási alapismeretek