Studia Litteraria

Sorozatszerkesztők:

1963:

Barta János

1964–1970:

Barta János – Bán Imre

1971:

Bán Imre – Kovács Kálmán

1972:

Barta János – Bán Imre

1973–1975:

Barta János – Julow Viktor

1976:

Kovács Kálmán

1977–1980:

Barta János

1981–1982

Julow Viktor – Kovács Kálmán – Tamás Attila

1983–1997:

Bitskey István – Tamás Attila

1998–2010:

Bitskey István – Imre László

2011-től

Főszerkesztő:

Bényei Péter

Szerkesztőség:

Béres Norbert

Berta Erzsébet

Bódi Katalin

Bodrogi Ferenc Máté

D. Tóth Judit

Fazakas Gergely Tamás

Lapis József

Száraz Orsolya

A Studia Litteraria a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének gondozásában jelenik meg immár 1963 óta folyamatosan, az intézetben dolgozók kutatási eredményeit reprezentálva, ugyanakkor a bölcsészkar más intézeteinek, valamint az országos kutatóműhelyek közreműködésére is számítva. A lap az elmúlt időszakban évkönyv formában jelent meg: az egyes tanulmányköteteket minden alkalommal más intézeti tanszék kutatócsoportjának munkatársai állították össze, és egy-egy irodalomtudományi téma, illetve irodalomtörténeti korszak jelenségeinek bemutatására vállalkozott.

2011-től a Studia Litteraria profilja átalakul: az évkönyv folyóirattá avanzsál, amely évente két duplaszámmal jelentkezik. A folyóirat állandó szerkesztőgárdát kapott, és napjaink kulturális, mediális változásait követve elektronikus kiadványként is megjelenik, amely nyílt hozzáféréssel érhető el az interneten. A külsejében is megújult Studia Litteraria az irodalom- és kultúratudományok időszerű kérdéseit szem előtt tartva szorosabb értelemben vett tematikus számok közlésére vállalkozik. Az alkotógárda gerincét továbbra is intézetünk munkatársai adják majd, ám a rugalmasabb megjelenésnek és a kiterjedtebb szerkesztői folyamatnak köszönhetően más kutatóműhelyek képviselőit is szívesen látjuk szerzőink között.

A sorozat egyes darabjai a letöltés opcióra kattintva letölthetők a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumának honlapjáról, illetve 2011-től a saját honlapról.

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2024. 04. 02. 15:49