Kosztolányi Dezső - Szócikkek

Lovas Anett Csilla:

Kosztolányi Dezső (1885–1936): író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. 

Életút

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokaöccse Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. Nagyapja nemes kosztolányi és felsőlehotai Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját.

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.

1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot - Négyesy professzor stílusgyakorlatain - Babitscsal, Juhász Gyulával, Karinthy Frigyessel és Füst Milánnal.

1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, s erre a kultuszra született meg válaszként az írás. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a XIX. századba. Elutasította szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szólt Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Rámutatott arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

1908-ban a Hét, az Élet, az induló Nyugat munkatársa lesz, 1911-ben a Világ belső munkatársa.

1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Kosztolányi még ebben az évben megismerkedik Thomas Mann-nal, és kiadja néhány karcolatát, rajzát Mécs címmel. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással.

1916-ban tagja lesz a budapesti Világ című szabadkőműves páholynak. 1917-ben a Pesti Napló belső munkatársa. Ugyanebben az évben az Esztendő szerkesztője. Alapító tagja a Vörösmarty Akadémiának. A tanácsköztársaság bukása után az Új Nemzedék belső munkatársa, részt vesz a Szabó Dezső vezette Magyar Írók Nemzeti Szövetségének munkájában, de hamarosan szakít vele.

1919. szeptember 29-én unokatestvére, Csáth Géza öngyilkos lesz. Kiválik az Új Nemzedék szerkesztőségéből, a Pesti Hírlap munkatársa lesz, ahol haláláig dolgozik.

1922-ben jelenik meg A véres költő /későbbi kiadásokban: Néro, a véres költő/ című regénye.

1930. február 2-án a Magyar Írók Egyesületének közgyűlésén felolvassa Lenni vagy nem lenni című tanulmányát. A Kisfaludy Társaság tagjai közé választja. Decemberben a Magyar Pen Klub elnökévé választják.

1931-ben Münchenben meglátogatja Thomas Mannt. Londonban fogadja Rothermere lord, aki ezer angol fontot ajánl fel az 1931-ben megjelent legjobb magyar mű szerzőjének. Kosztolányi Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond között osztja meg a díjat.

1932-ben francia becsületrenddel tüntetik ki. A konzervatív írók támadására, hogy megmentse a budapesti nemzetközi kongresszust, lemond a Pen Klub elnökségéről, a kongresszuson az elnöki tanács tagjaként vesz részt.

1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró-üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.

1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.

Pályakép

Lírai művei

A lírikus Kosztolányi első kötete, a Négy fal között (1907) jellegzetesen századfordulós, szecessziós kötet, Reviczkyre és Komjáthyra visszautaló elemekkel. A kötet legnépszerűbb és máig élő alkotása, az Üllői-úti fák (1906) a századfordulón népszerű sanzon reprezentatív darabja, könnyes-bús búcsúzás az ifjúságtól.

A szegény kisgyermek panaszai (1910) a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Az első kiadásban 32 vers jelent meg. 1923-ig 63 versre bővült a kötet. Életrajzi-pszichologizáló megközelítés szerint saját gyermekkori élményeit reprodukálja, lélektani hitelességgel tárja elénk a gyermeki lélek rezdüléseit, sőt a tudattalan világát is; a gyermekszerep attitűdjéből formálja meg verseit. Az első kötet még az impresszionizmus jegyében fogant, funkciója a világ sokszínűségének, ellentétekben való egységének kifejezése. A bővülés az expresszionizmus felé mozdítja el a kötetet (A rút varangyot véresen megöltük, Az őrült napraforgó).

A következő sikeres kötetre viszonylag sokat kellett várni. Néhány reprezentatív vers megjelent a Mágia (1912) és a Mák (1916) kötetekben, mint Arany-alapra arannyal, Ének Virág Benedekről, Akarsz-e játszani?

A Kenyér és bor (1920) című kötet nyitóverse, a Boldog, szomorú dal (1917) az első összegzés a költői pályán, a férfikor első leltára. Az ifjúság és a felnőttség szembesül egymással, s a végső konklúzió, hogy a világba való beilleszkedés lehetetlenné teszi az álmok megvalósulását.

A bús férfi panaszai (1924) című kötet a kortársak számára némiképp csalódást jelentett A szegény kisgyermek panaszai után. Jelentőségét csak az utóbbi évtized Kosztolányi-irodalma mutatta fel. Valójában az eddigi pályát összegző és a kései verseket előrevetítő lírai alkotások gyűjteménye.

A Meztelenül (1928) című kötet világképében nem, hanem elsősorban poétikai szempontból újítja meg költészetét. A szabadvershez nyúl, s ezzel lemond a költői eszköztára egyik legfontosabb alapjáról, a rímről. Marad az eszköztelenség, a formai letisztultság, a költői nyelvnek az élőbeszédet imitáló volta. A meghatározó műfajjá a zsánerkép, a jellemrajz válik, s fölerősödik világképének meghatározó mozzanata, a részvét-etika.

A Zsivajgó természet (1930) című kötet után jelenik meg a Számadás (1935), a magyar líra egyik csúcsteljesítménye, mely poétikai szempontból is szintetizáló jellegű. Megőrzi a költészet játékosságát, azaz visszatér a Meztelenül kötet előtti rímjátékokhoz, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is. A lexikát megfosztja emelkedettségétől, pontosabban a köznapiságot emeli fel a költészet régióiba. A megformáltság és a természetesség egyszerre jellemzi ezt a költészetet. Eszmei-világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.

Epikus művei

Novellái

Az epikus Kosztolányi alkotásai közül Esti Kornél, Kosztolányi kedvenc hőse, alteregója, doppelgängere mint történetszervező alak az 1933-as Esti Kornél című kötetben jelenik meg, mely 18 fejezetet tartalmaz. Az 1936-os Tengerszem című kötetben már fejezetekre tagolás nélkül, egyéb novellák között szerepelnek az Esti Kornél-történetek.

A történetek kiindulópontja – különösen az Esti Kornél első fejezete – még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudattalan felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget. Ám a személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól. Az Esti Kornél-történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés-és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége. Másik összetevője az agnoszticizmus, a kételkedés minden olyan elvben, gondolatban, mely egyirányúsítja a világról alkotott képet. Az Esti Kornél – bár a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete – sokféle műfaj-variációval telítődik. Az író önmeghatározása szerint (első fejezet vége) egyszerre útirajz, életrajz, és amit leginkább hangsúlyoz „ami egy költőhöz illik: töredék”.

A novellák egy része nyelvi-nyelvfilozófiai problémával foglalkozik. A Hetedik fejezet hittétel Kosztolányi részéről az anyanyelv szépsége mellett. A Kilencedik fejezet, a bolgár kalauz története, arról tanúskodik, hogy az emberi kommunikáció csak nagyon csekély mértékben nyelvi jellegű, a kapcsolatteremtés alapja a másik elfogadása. A Negyedik fejezet, mely a becsületes város szellemes utópiáját rögzíti, Kosztolányi világképének azt a vonását jeleníti meg, mely szerint az élet sokszínűsége ellentmond mindenféle teóriának. A Tizenharmadik (A sorsüldözött özvegy), illetve a Tizenhatodik (Elinger kihúzza őt a vízből, ő viszont Elingert belöki a vízbe) fejezet közös gondolata a mások iránti türelem és megértés, az a fajta tolerancia, mely elviseli mások életének önmagunkétól eltérő voltát. A zárófejezet, a Tizennyolcadik, mely egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, példázatszerűen szól az emberi életről.

A Tengerszem kötet novellái közül az Omlette a Woburn fájdalmasan rezignált hangon szól egy vacsora kapcsán a világban való idegenségérzetünkről, a magyarság és európaiság viszonyáról, reménytelen vágyakozásunkról, hogy beletartozzunk kontinensünk kulturális közösségébe. A Barkochba irodalomtörténeti érdekessége, hogy főszereplője a fiatal József Attila, illetve kapcsolata Szántó Judittal. Az utolsó fölolvasás a művészsors problémáját dolgozza fel, némileg visszalépést jelentve Kosztolányi írói pályáján, hiszen egy szecessziós problémakör szecessziós módon való megragadásáról van szó.

Kosztolányi a magyar kispróza egyik legnagyobb mestere. Klasszikusan letisztult novellái (A kulcs; Fürdés), elbeszélései (Kínai kancsó) a tudattalant is magukba foglaló finom lélekrajzukkal, az emberek közötti viszonyt árnyalt társadalomképpel vegyítő feszes szerkezetükkel tűnnek ki.

Regényei

Első nagyepikai alkotása, a Nero, a véres költő (1922) – Suetonius és Tacitus gyakran szó szerinti átvételével – egyszerre történelmi- és művészregény, a kortársak számára pedig a Szabó Dezsővel folytatott polémia kulcsműve. A Pacsirta (1924) a szülők tragédiájának megrázó rajza, a csúnya lány és érte az életformájukat megváltoztató Vajkayéknak kisvárosi környezetben lezajló csendes tragédiája. Az Aranysárkány (1925) hőse, a lányát egyedül nevelő Novák Antal tanár úr a természettudomány világos és egyértelmű törvényei szerint képzeli el és éli le az életet, s éppen magabiztossága okozza szakmai és szülői bukását.

Az Édes Anna (1926) egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.

A könyörület, a szeretet, az irgalom a legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott ima könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.

A legújabb szakirodalom tükrében

Szirák Péter tanulmányában kiválóan összefoglalta a Kosztolányi-recepció múltbéli és jelenlegi irányait. (Szirák Péter, Az emlékezés elevensége (Kosztolányi az irodalmi jelenben).  http://zetna.org/zek/folyoiratok/53/szirak.html A letöltés ideje: 2011-12-04. 15: 56) Összefoglalóként ezt írja a Kosztolányi-életmű értékeléséről: „Kosztolányinak a huszadik század második felében végbemenő recepcióját tehát az ideológiai kirekesztés, majd a részbeni ideologikus rehabilitáció, s végül az irodalmi rekanonizáció egymást követő fázisai jellemzik”. Hogyan zajlik a rekanonizáció napjainkban? Elsősorban Németh G. Béla és Szegedy-Maszák Mihály munkáira gondolhatunk, hiszen e két szerző a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve az életmű összetettebb megértésére, új kontextusba helyezésére. Németh G. sokat tett a nietzscheiánus és a heideggeriánus értelmezői távlat meghonosításáért. Szirák szerint a nyolcvanas-kilencvenes években Kosztolányi-reneszánszról beszélhetünk, amelyben nagy szerepe van Bori Imre műveinek, Balassa Péter Édes Anna-interpretációjának, Kulcsár Szabó Ernő líratörténeti vizsgálódásainak, valamint a Kosztolányi-újraolvasónak is. A reneszánsz azonban ma is tart, s ez annak az irodalomtörténésznek is köszönhető, aki Kosztolányi életművével talán a legtöbbet foglalkozott. Szirák 2001–ben éles szemmel vette észre, hogy Szegedy-Maszák Mihály „írásai egy virtuális Kosztolányi-nagymonográfiának is tekinthetők”, s ma, 2011-ben ez a nagymonográfia már nemcsak virtuálisan, hanem valóságosan is előttünk áll: 2010-ben jelent meg a Kosztolányi Dezső című monográfia.

Szirák tanulmányában a rekanonizáció egy másik aspektusára is rávilágít: hogyan van jelen Kosztolányi a kortárs, élő irodalomban? Leginkább Esterházy Péter regényeiben látja hangsúlyosnak Kosztolányi hatását: a Fancsikó és Pinta, valamint a Termelési-regény nyelvszemlélete hasonló Kosztolányiéhoz. A Függőben az idézetek újrarendezése jellemző. míg a Harmonia caelestisbe az Édes Anna nyitó bekezdései épülnek bele a családtörténetbe, így az idézet új jelentést nyer. 2011-ben jelent meg az Esti című regény, amely már címében is megidézi az Esti Kornél-novellaciklust.

Szirák Darvasi László prózájában, valamint Térey János és Kovács András Ferenc lírájában véli tettenérni Kosztolányi hatását. Úgy látja, „Kosztolányi eleven emléke többrétűen beleíródott a kortársi irodalmi folyamatokba”.

A kiterjedt Kosztolányi-életművön belül az Esti Kornél-novellákra összpontosul kitüntetett figyelem az értelmezők részéről. A Kosztolányi-újraolvasóban (Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk. Kulcsár Szabó Ernő és Szegedy-Maszák Mihály, Anonymus, 1998.) többféle megközelítésben tárgyalják a novellákat, többek között filológiai szemszögből (Péczely Dóra) vagy a narrációs struktúrák elemzése által (Bengi László) történik a novellák újraolvasása. A novellák iránti érdeklődés a kötet megjelenése óta sem csökken. Erről legfőképpen az a tény tanúskodik, hogy a Kosztolányi-életmű folyamatban lévő kritikai kiadásának egyik első eredménye az Esti Kornél-novellák kritikai kiadása volt 2011-ben. Emellett az új évezredben több tanulmány is foglalkozott a novellákkal: Tóth-Czifra Júlia például egy izgalmas szempontból közelít a szövegekhez, a novellák genezisének problémáját tárgyalva. (Tóth-Czifra Júlia, Rész és egész (Kosztolányi Dezső Esti Kornél-történeteinek geneziséről), Tiszatáj, 2010/5, 64-76.) Emellett Szegedy-Maszák monográfiájában egy terjedelmes fejezetet szentel az Esti-kérdéskörnek.

Szegedy-Maszák azonban nemcsak Esti Kornéllal, hanem az életmű többi részével is behatóan foglalkozik. Előtte már többen is vállalkoztak Kosztolányi-monográfia írására, többek közt Kiss Ferenc vagy Rónay László, az utolsó ilyen jellegű kötet 1986-ben jelent meg Bori Imre tollából. Mint minden monográfia, így Szegedy-Maszáké is többféle olvasásmódot tesz lehetővé: egyszerre íródott összegző, kánonformáló és a további értelmezéseket elősegítő céllal. A kötet nagy előnye, hogy bár „a sajtótörténeti vizsgálódás hazánkban gyerekcipőben jár”, mégis ráirányítja a figyelmet Kosztolányi tárcáira, amelyek sajtóirodalmunk kiemelkedő darabjai.

Mind a monográfia, mind a Kosztolányi-újraolvasó arra törekszik, hogy a Szirák-tanulmányban is felsorolt és kifejtett értelmezői irányoktól kissé távolodva, esetleg azokat felülírva tegyen kísérletet az író különböző alkotásainak interpretációjára. Nemcsak ebben az 1998-as kötetben megjelent írásokban, hanem az azóta született munkákban is felfigyelhetünk erre a törekvésre. Kőváry Zoltán Csáth Géza és Kosztolányi műveinek pszichoanalitikus olvasását tűzi ki célul (Kőváry Zoltán, Morfium, matricídium és pszichoanalízis : Témák és variációk Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életművében, Thalassa, 2009. (20. évf.) 2. sz. 3-38.); Chiara Fumagalli egy Pirandello-novellával olvassa együtt a Vakbélgyulladás című alkotást (Fumagalli, Chiara, Kosztolányi Dezső Vakbélgyulladás és Luigi Pirandello Fütyül a vonat című novellája: összehasonlító elemzés, Literatura, 2008/3, 317-331.); a legújabb példa pedig Dobos István írása, aki az Édes Annát vizsgálja a performativitás kulcsszava mentén. (Dobos István, A regény performativitása (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Alföld, 2011/11, 60-80.)

Összefoglalva elmondható, hogy Kosztolányi életműve számtalan kérdést vet fel manapság, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a nyugatos szerzők közül az ő munkássága iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Ugyan nem a mai szakirodalom tükréből néz szembe velünk az a tény, hogy a 2007-es írásbeli emelt szintű irodalom érettségin Kosztolányi verseivel kapcsolatban tettek fel kérdéseket, mégis érdemes lehet számot vetni ezzel az információval is, hiszen azt mutatja, hogy nemcsak a szakirodalom művelői számára válhat fontossá az életmű, hanem a középiskolai oktatásban is kitüntetett szerepet kap e szerteágazó és rendkívül sokszínű pályakép.

Kritikai jellegű szövegkiadásai

  • Az Édes Anna hálózati kritikai kiadása: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/kd/edesanna/kritikai.html. Nyomtatott kiadás: Kosztolányi Dezső: Édes Anna, szerk.: Veres András. Budapest, Kalligram, 2010;
  •  „most elmondom, mint vesztem el”. Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai, szerk.: Arany Zsuzsanna, Budapest, Kalligram, 2010. Online változat: http://irodalom.elte.hu/mta/kd_besz.html;
  • Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, szerk.: Tóth-Czifra Júlia és Veres András, Budapest, Kalligram, 2011;
  • Kosztolányi Dezső, Spanyol műfordítások, szerk.: Józan Ildikó, Budapest, Kalligram, 2011.

Újabb szakirodalom

Monográfiák

  • BARÁTH Ferenc, Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg, Pannonia, 1938;
  • SZEGZÁRDY-CSENGERY József, Kosztolányi Dezső, [Bölcsészetdoktori értekezés], Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1938;
  • DEVECSERI Gábor, Az élő Kosztolányi, Budapest, Officina, 1945;
  • RÓNAY László, Kosztolányi Dezső (Nagy magyar írók sorozat), Budapest, Gondolat, 1977;
  • RÓNAY László, „Ki volt ez a varázsló?”. Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében, Budapest: Kozmosz, 1985;
  • KISS Ferenc, Az érett Kosztolányi (Irodalomtörténeti könyvtár 34.), Budapest, Akadémiai, 1979;
  • HUNYADI BRUNAUER, Dalma, BRUNAUER, Stephen, Dezső Kosztolányi (Veröffentlichungen des Finnisch-Ugrischen Seminars an der Universitat München. Ser. C. Miscellanea 15.), München, Finnisch-Ugrisches Seminar, 1983;
  • BORI Imre, Kosztolányi Dezső, Újvidék, Forum, 1986;
  • SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Kosztolányi Dezső, Budapest, Kalligram, (Szegedy-Maszák Mihály Válogatott Művei 4.), 2010.

Az életmű valamely vonatkozásával foglalkozó kötetek

  • HELLER Ágnes, Az erkölcsi normák felbomlása. Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában, Budapest, Kossuth, 1957;
  • KISS Ferenc, A beérkezés küszöbén. Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátsága, Budapest, Akadémiai, 1962;
  • RÁBA György, A szép hűtlenek. Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai, Budapest, Akadémiai, 1969;
  • BENCZE Lóránt, Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastílusa, Budapest, ELTE sokszorosítóműhely, 1973. [Nyelvtudományi dolgozatok sorozat];
  • KELEMEN Péter, Szimbolista versszerkezetek Kosztolányi lírájában (Irodalomtörténeti füzetek), Budapest, Akadémiai, 1981;
  • ZÁGONYI Ervin, Kosztolányi és az orosz irodalom, Modern filológiai füzetek, 47, Budapest, Akadémiai, 1990;
  • HIMA Gabriella, Kosztolányi és az egzisztenciális regény: Kosztolányi regényeinek poétikai vizsgálata, Irodalomtörténeti füzetek, 125, Budapest, Akadémiai, 1992;
  • HIMA Gabriella, Szövegek párbeszéde. Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő, Albert Camus: Caligula, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 1994;
  • BAKÓ Endre, Kosztolányi a "faluvárosban", Budapest-Berettyóújfalu, B. Tónus BT, 2000;
  • BENGI László, Az elbeszélés kihívása, Budapest, FISZ, 2000;
  • SZITÁR Katalin, A prózanyelv Kosztolányinál, Budapest, ELTE BTK Doktori Tanács, 2000;
  • YOO JIN-IL, Kosztolányi prózájának konfliktus-motívumai, Budapest, Littera Nova, 2003;
  • YOO JIN-IL, Kosztolányi novellisztikájának félelem-motívumai, Budapest, Littera Nova, 2003;
  • BOGDÁN József, A Kosztolányi család közelében, Szabadka, Grafoprodukt, 2004;
  • KELECSÉNYI László (szerk.), Akarsz-e játszani? Kosztolányi Dezső szerelmei, Budapest, Holnap, cop. 2004;
  • OROSZLÁN Éva – SOÓKY Andrea, Kik voltak ők valójában? Írók-költők kézírásának nyomában [Kölcsey, Petőfi, Jókai, Ady, Kosztolányi, József Attila, Radnóti], Budapest, DFT Hungária, [2005];
  • BÓNUS Tibor: A csúf másik. A saját idegenségének irodalmi antropológiájáról. Kosztolányi Dezső: Pacsirta, Budapest, Ráció, 2006.

Tanulmánykötetek

  • DÉR Zoltán: Ikercsillagok. Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Tanulmányok, kritikák, dokumentumok, Újvidék, Forum, 1980;
  • DÉR Zoltán: Szülőföld és költője. Írások Kosztolányiról (Életjel könyvek), Szabadka, Veljko Vlahović Munkásegyetem, 1985;
  • KIRÁLY István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Tanulmányok, Budapest, Szépirodalmi, 1986;
  • A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok, szerk.: MÉSZ Lászlóné, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987;
  • DÉR Zoltán, Perben a pusztulással. Kritikák, tanulmányok, Újvidék, Forum, 1989;
  • BARLAY Ö. Szabolcs, A poézis teológiája. Irodalmi sarok [Váci, Vörösmarty, Reményik, Babits, Kosztolányi, József A., Wass, Mécs], Székesfehérvár, Prohászka Baráti Kör, 2007;
  • Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk.: KULCSÁR SZABÓ Ernő – SZEGEDY– MASZÁK Mihály, Budapest, Anonymus, 1998;
  • KISS Ferenc, Kosztolányi-tanulmányok, Miskolc, Felsőmagyarország Kiadó, 1998;
  • BENGI László, Az elbeszélés kihívása, Budapest, FISZ, 2000;
  • LENGYEL András, Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok, Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2000;
  • Hajnali részegség. In memoriam Kosztolányi Dezső, szerk: RÉZ Pál, Budapest, Nap, 2002;
  • DÉR Zoltán, Játék és szenvedély. Tanulmányok, adalékok, interjúk, [Subotica], Szabadegyetem, 2003;
  • SZŐKE György, Az árnyékvilág árkain. Írások József Attiláról és Kosztolányi Dezsőről, Budapest, Gondolat Kiadói Kör, 2003;
  • POMOGÁTS Béla, Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok [Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, József Attila, Kosztolányi Dezső erdélyi vonatkozásai], Marosvásárhely, Mentor, 2005;
  • BALASSA Péter, Magatartások találkozója. Babits, Kosztolányi, Móricz, szerk.: SZARKA Judit, Budapest, Balassi, 2007;
  • Az emlékezés elevensége. Kosztolányi Dezső Napok a szülőföldön, szerk. HÓZSA Éva – ARANY Zsuzsanna – KISS Gusztáv, Szabadka, Városi Könyvtár, 2007.

Tanulmányok

  • Kiss Ferenc, Egy novellatípus teherbírása - Kosztolányi Dezső: Fürdés, Kortárs, 1972/1, 79-85.
  • Belohorszky Pál, Tragikus öröklét a pillanatban: Gondolatok Kosztolányi Dezső prózájáról, Világosság, 1972/11, 677-683.
  • Kiss Ferenc, Kosztolányi Dezső: Nero, Literatura, 1976/3-4, 31-64.
  • Nagy András, Kosztolányi Dezső: A vad kovács Számadás a szenvedésről, Irodalomtörténeti közlemények, 1980/4, 445-450.
  • Fülöp László, Lélektan, erkölcsrajz, sorsábrázolás: Kosztolányi Dezső: Pacsirta, Literatura, 1981/1-2, 113-126.
  • Bárdos László, Meggyőződés vagy önmeggyőzés - Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről, Kortárs, 1981/1, 124-129.
  • Rugási Gyula, Az "örök Róma": Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő című regényéről, Irodalomtörténet: a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, 1983/3, 592-614.
  • Király István, Vers az emberi autonómiáról: Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius, Alföld, 1984/1, 37-51.
  • Király István, Evilági misztika-esztétikai létérzékelés - Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat, Kortárs, 1984. (28. évf.) 9. sz. 1446-1458.
  • Madácsy Piroska, Kosztolányi Dezső francia kapcsolataihoz, Irodalomtörténeti közlemények, 1985/4-5, 533-545.
  • Csapláros István, Kosztolányi Dezső és a lengyel irodalom, Irodalomtörténet, 1985/1, 175-189.
  • Hima Gabriella, The best Hungarian novel of the Inter-war period (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae, 1989/ 1-2, 49-78.
  • Tamás Attila, Kosztolányi Dezső és az osztrák líra, Studia litteraria : a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi Intézetének közleményei, 1990. 26. köt. 69-84.
  • Tandori Dezső, Kosztolányi Dezső, Irodalomtörténet, 1990/1, 23-38.
  • Hima Gabriella, A sorsregénytől a példázatig (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Irodalomtörténet, 1991/1,  1-34.
  • Bengi László, Önreflexív prózatechnika és polivalens jelentésstruktúra Kosztolányi Dezső Házi dolgozat című novellájában, Iskolakultúra, 1994/21, 78-80.
  • Kemenes Géfin László, Nem is olyan Édes Anna – A női szexualitás problematikája Kosztolányi Dezső regényeiben, Kortárs, 1997/8, 79-91.
  • Tátrai Szilárd, Az elbeszélés határai: Kosztolányi Dezső: Esti Kornél, Magyar nyelvőr, 1997/3, 325-338.
  • Bengi László, Az "értelmezhetőség" poétikája felé : (Kosztolányi Dezső: Alfa és Caligula), Új holnap, 1997, Klnsz. 118-136.
  • András Sándor, Kosztolányi Dezső és a művészet öncélúsága, Kortárs, 1998/9.
  • Berényi Zsuzsanna Ágnes, A szabadkőműves Kosztolányi Dezső, Irodalomtörténeti közlemények, 1998/5-6, 787-796.
  • Kelemen Péter, Utalások, célzások, ákombákomok: szövegszintek és jelentésrétegek Kosztolányi Dezső Fürdés című elbeszélésében, Irodalomtörténet, 1998/ 4, 613-640.
  • Hima Gabriella, "Penetráns tekintet": Kosztolányi Dezső: Pacsirta, 1923., Irodalomtörténet, 1998/4, 585-601.
  • Tamás Ferenc, Kosztolányi Dezső: Ilonka, Tiszatáj, 1998/5, 1-12.
  • Kiss László, Antinómia és egység (egy elbeszélői pozíció fejlődése egy "igazság-novellában" [Kosztolányi Dezső Paulina című novellájáról]) Tiszatáj, 1999/11, 1-12.
  • Fried István, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor Kazinczy-portréja, Széphalom: a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 1999, 10. köt., 215-223.
  • Horn András, A metaforák szintaxisa Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és József Attila szonettjeiben, Műhely, 2000/5,  56–69.
  • Cooper, Thomas, Dezső Kosztolányi and Intertextuality. Anticipations of Post-Modem Literary Criticism Hungarian Studies, 2000/1, 45-54.
  • Molnár Mariann, Az őrület metaforái Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művének 8. fejezetében, Literatura, 2001/2-3, 294-308.
  • Bazsányi Sándor, Karbunkulus (A [szegény kis] bús férfi panasza Kosztolányi Dezső Most elbeszélem azt a hónapot... kezdetű versében), Alföld, 2002/8, 61.
  • Csíky Balázs, Trianon kérdésköre Kosztolányi Dezső életművében, Sic itur ad astra, 2003/2-3, 271-292.
  • Botka Ferenc, Kosztolányi Dezső tere-feréi, Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 2004/5, 615-629.
  • Veres András, A "homo aestheticus": Kosztolányi Dezső vázlatos pályaképe, Literatura, 2004/3-4, 293-307.
  • Hima Gabriella, Performativitás és diszkurzivitás Kosztolányi Dezső elbeszéléseiben, Alföld, 2004/1, 57.
  • Bónus Tibor, Az esztétikai tapasztalat önértelmezése-sírás, nevetés (Kosztolányi Dezső: Pacsirta-1. rész), Alföld,  2004/1, 41.
  • Bónus Tibor, Az esztétikai tapasztalat önértelmezése-sírás, nevetés (Kosztolányi Dezső: Pacsirta-2. rész), Alföld, 2004/2, 64.
  • Győrfi Lívia, A tükör által születő szubjektum (Kosztolányi Dezső: A játék című verséről), Alföld, 2005/8, 88.
  • Sághy Miklós, Szövegnyomozás Novák Antal öngyilkosságának ügyében: Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényéről, Literatura, 2005/2, 167-176.
  • Bónus Tibor, A csúf másik - szégyen és részvét (Kosztolányi Dezső: Pacsirta), Tiszatáj, 2006/5, 51-72.
  • Lengyel András, A "Vérző Magyarország" : Kosztolányi Dezső irredenta antológiájáról, Literatura, 2007/4, 399-424.
  • Balogh Tamás, Mindnyájan szomorúak vagyunk - Kosztolányi Dezső két erdélyi dedikációja, Irodalomismeret, 2007/1, 88-94.
  • Kállay Géza, "Sok-sok sütemény" és "nagy-nagy konyhakés": Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Liget, 2008/8, 43-58.
  • Végh Dániel, "Comme hyspanisant fervent...": Kosztolányi Dezső spanyol műfordításai, Irodalomtörténet : a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, 2008/3,432-453.
  • Bíró-Balogh Tamás, "A Véres költőt a te baráti fáradozásod Itáliában is diadalra juttatja": Kosztolányi Dezső és Balla Ignác levelezése, Jelenkor, 2008/9, 938-957.
  • Kolozsy-Kiss Eszter, Kosztolányi Dezső japán versfordításairól, Literatura, 2008/1, 37-68.
  • Fumagalli, Chiara, Kosztolányi Dezső Vakbélgyulladás és Luigi Pirandello Fütyül a vonat című novellája: összehasonlító elemzés, Literatura, 2008/3, 317-331.
  • Török Ervin, Eszköztelenség, dokumentarizmus, meggyőzés (Kosztolányi Dezső: Paulina), Tiszatáj, 2008/5, 53-59.
  • Kőváry Zoltán, Morfium, matricídium és pszichoanalízis : Témák és variációk Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életművében, Thalassa, 2009. (20. évf.) 2. sz. 3-38.
  • Szép Orsolya, "Halálarcok" (A halál és az én viszonya Kosztolányi Dezső három versében), Alföld, 2010/10, 74-85.
  • Bánki Éva, "Megszámlálhatatlan szál húzódik át a történéseken." Történelmi fordulat és prózapoétika Kosztolányi Dezső Édes Annájában és Tormay Cécile Bujdosó könyvében, Múltunk, 2010/3, 132-148.
  • Bíró-Balogh Tamás, Kosztolányi Dezső szegedi kapcsolataihoz Tiszatáj, 2010/3, 93-108.
  • Tóth-Czifra Júlia, Rész és egész (Kosztolányi Dezső Esti Kornél-történeteinek geneziséről), Tiszatáj, 2010/5, 64-76.
  • Bíró-Balogh Tamás, Kosztolányi Dezső és a Széphalom (Kosztolányi Dezső szegedi kapcsolataihoz), Tiszatáj, 2010/9, 76-92.
  • Széchenyi Ágnes, Kosztolányi Dezső Összes művei. Édes Anna, Irodalomismeret, 2011/2, 89-96.
  • Bíró-Balogh Tamás, Regény helyett novella - Világvége kétszer: Kosztolányi Dezső és Milkó Izidor "ikernovellái", Beszélő, 2011/3, 67-73.
  • Érfalvy Lívia, Tropologikus működésmód Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényében, Iskolakultúra, 2011/4-5, 75-89.
  • Finta Gábor, Hajnali kólón (Kosztolányi Dezső Hajnali részegségéről) Új forrás, 2011/1, 46-53.
  • Dobos István, A regény performativitása (Kosztolányi Dezső: Édes Anna), Alföld, 2011/11, 60-80.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 08. 11:07