ZÁRÓVIZSGA, ZÁRÓSZIGORLAT
magyar szakon a 2019/2020. tanév tavaszi félévében
A szóbeli záróvizsgák és zárószigorlatok a jelenlegi helyzet miatt online, az egyetemi e-learning rendszeren keresztül valósulnak meg.
ZÁRÓVIZSGA BA-n (alapképzésen)
A záródolgozatukat nyelvészetből író hallgatók számára
A záróvizsga két szóbeli részből áll.
- A vizsga első részében a hallgatótól szakdolgozatának egy nagyon rövid, 10 perces összefoglalását kérjük.
- A vizsga második része ugyancsak 10 perc időtartamú, ennek keretében a vizsgáztatók a szakdolgozathoz kapcsolódó (a témavezető által a szakdolgozat szöveges értékelésében is megadott) ismeretkörből tesznek fel néhány kérdést.
Egyebekben a záróvizsgára vonatkozó előírások változatlanok.
A záródolgozatukat irodalomból író hallgatók számára
A hallgatók záróvizsgájának tárgya az előzőleg választott irodalomtudományi ismeretkör.
- A záróvizsga a záródolgozat rövid, lényegre törő ismertetésével kezdődik.
- A vizsga a záródolgozati bírálatban megfogalmazott kritikára és kérdésekre adott válaszokkal folytatódik.
A bírálatban csak olyan szakirodalmi tételek szerepelhetnek a témavezető részéről, amelyek online formában hozzáférhetők.
A vizsga időtartama ne haladja meg a 20 percet, a vizsgáztatók kérdéseinek számát 2-re limitáljuk.
A bizottság két intézeti oktatóból áll (elnök és tag, utóbbi lehetőleg a témavezető), illetve egy külső tagból, aki egy másik kari intézet oktatója.
ZÁRÓVIZSGA DMA-n (diszciplináris mesterképzésen)
A szakdolgozatukat nyelvészetből író hallgatók számára
A diszciplináris mesterképzésben részt vevő hallgatóknak a záróvizsga egyetlen részből áll: kizárólag a szakdolgozatukat kell 15 percben bemutatniuk és a bizottság kérdéseire válaszolva azt megvédeniük.
Egyebekben a záróvizsgára vonatkozó előírások változatlanok.
A szakdolgozatukat irodalomból író hallgatók számára
A hallgatók záróvizsgájának tárgya az előzőleg választott irodalomtudományi ismeretkör. A felkészüléshez megadott szakirodalmi tételek legyenek online formában hozzáférhetők.
- A záróvizsga a szakdolgozat rövid ismertetésével kezdődik.
- A vizsga a bizottság részéről megfogalmazott kérdésekre adott válaszokkal folytatódik.
- A vizsga időtartama ne haladja meg a 20 percet, a vizsgáztatók kérdéseinek számát 2-re limitáljuk.
A bizottság két intézeti oktatóból áll (elnök és tag, utóbbi lehetőleg a témavezető), illetve egy külső tagból, aki egy másik kari intézet oktatója.
Egyebekben a záróvizsgára vonatkozó előírások változatlanok.
ZÁRÓSZIGORLAT OMA-n (osztatlan tanári képzésen)
A szakdolgozatukat nyelvészetből író hallgatók számára
A záróvizsga két szóbeli részből áll.
- A vizsga első részében a hallgatótól szakdolgozatának egy nagyon rövid, 10 perces összefoglalását kérjük.
- A vizsga második része ugyancsak 10 perc időtartamú, ennek keretében a vizsgáztatók a szakdolgozathoz kapcsolódó (a témavezető által a szakdolgozat szöveges értékelésében is megadott) ismeretkörből tesznek fel néhány kérdést.
Egyebekben a zárószigorlatra vonatkozó előírások változatlanok.
A szakdolgozatukat irodalomból író hallgatók számára
Az irodalomból szakdolgozók irodalomtudományból tesznek zárószigorlatot. Záróvizsgájuk tárgya az előzőleg választott irodalomtudományi ismeretkör. A felkészüléshez megadott szakirodalmi tételek legyenek online formában hozzáférhetők.
- A zárószigorlat a szakdolgozat rövid ismertetésével kezdődik.
- A vizsga a bizottság részéről megfogalmazott kérdésekre adott válaszokkal folytatódik.
- A vizsga időtartama ne haladja meg a 20 percet, a vizsgáztatók kérdéseinek számát 2-re limitáljuk.
- A bizottság két intézeti oktatóból áll (elnök és tag, utóbbi lehetőleg a témavezető).
Egyebekben a szigorlatra vonatkozó előírások változatlanok.
A szakdolgozatukat a másik szakjukon író hallgatók számára – ezek a hallgatók nyelvészetből és irodalomból egyaránt zárószigorlatoznak. A bizottság két nyelvészeti és két irodalmi oktatóból áll.
A vizsga időtartamát 20 percben maximáljuk: irodalomból és nyelvészetből is 10-10 perc alatt mérjük fel a vizsgázó ismeretanyagát.
- A hallgatók nyelvészetből a szabályzatban előírtaknak megfelelően a megadott ismeretkörök közül előzetesen kiválasztanak hármat, amelyet levélben jeleznek Szűcs Imre ügyintézőnknek a szucs.imre@mnytud.arts.unideb.hu email-címen. A vizsgáztatók kiválasztanak a hallgató által megadott három ismeretkör közül egyet, s arra vonatkozóan tesznek fel kérdéseket 10 percben.
- A hallgatók irodalomból a vizsgabizottság számára a szigorlatot megelőző napon déli 12 óráig elküldik az előírások szerint elkészített ppt-prezentációt a választott témakörből. A prezentációt a hallgatónak nem kell bemutatnia, hanem a vizsgáztatók ahhoz kapcsolódó kérdéseire kell válaszolnia 10 percben.
Tételhúzásra és felkészülésre a vizsgán nem lesz mód.
Egyebekben a szigorlatra vonatkozó előírások változatlanok.
Debrecen, 2020. április 15.
Dr. Rácz Anita intézetigazgató, Magyar Nyelvtudományi Intézet
Dr. Fazakas Gergely Tamás intézetigazgató, Magyar Irodalom- és
Kultúratudományi Intézet