Címlap

Könyvbemutató

2021, november 15 - 18:00

Győri L. János irodalomtörténész, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója, és unokahúga, Győri Katalin közösen írták a Menekülők című történelmi drámát, amellyel 2017-ben megnyerték a reformáció 500. évfordulójára kiírt pályázatot. A darab egy évadon át sikerrel szerepelt a Csokonai Színház műsorán.  

Kézbe vehetjük és dedikáltathatjuk az új debreceni könyvet

Fotó: Facebook/Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó

A Kálvin Kiadó jóvoltából a dráma szövege most már könyvalakban is elérhető.

A kötet bemutatóját november 17-én, szerdán 17 órakor tartják a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

A vendégeket Fekete Károly püspök köszönti, a könyvet Baranyai Norbert irodalomtörténész mutatja be. Az egykori színházi ősbemutatót egy rövid filmrészlet eleveníti föl. A rendezvényt a dráma cselekményének szellemi környezetét megelevenítő kiállítás egészíti ki. A kiadvány a helyszínen megvásárolható és a szerzőkkel dedikáltatható lesz.

A rendezvényen maszk viselete kötelező.

A programról bővebben itt olvashatnak.

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.